CSOK után jön a NOK?

 

Előzmények

 

Pár hete hallani híreket a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK), azaz egy állami lakástakarék kassza létrehozásával kapcsolatban. Az indok az új lakásépítések ösztönzése lenne. Mintha a mostani lakáspénztári megtakarításokat nem lehetne új lakások építésre felhasználni.

Vajon miért érzi most hirtelen úgy a kormányzat, hogy konkurenciát kell állítania az egyébként prosperálóan működő banki hátterű lakástakarék pénztáraknak? Vagy éppen ezért? Lehet, hogy az a folyamatosan növekvő megtakarított pénztömeg, amit a lakosság a 30%-os állami támogatással kiegészítve ezeken a számlákon tárol, jól jönne az állami büdzsének is – mégha átmeneti pénzforrást biztosítana is?

Bizonyára hasznos dolgokra lehetne felhasználni, esetleg valamilyen előnyt kovácsolni vele vagy belőle. Nem a magán nyugdíjpénztári megtakarítások példája ismétlődik meg még egyszer, de mégis egy kicsit bizalmatlanul várjuk a tervezetet.

 

Ezt tudjuk eddig a NOK-ról

 

Az előzetes információk szerint a támogatás mértéke (30%) nem változna, azonban nagyobb éves maximális állami támogatást lehetne utána igénybe venni amennyiben több pénzt takarítunk meg.

A számlán lévő megtakarítást azonban kizárólag új lakás építésére lehetne felhasználni.

Tapasztalatunk szerint nem volt igazán korlát a személyenként havi 20 ezer Ft-ban maximalizált megtakarítható összeg azoknak, akik többet szerettek volna félretenni. Az LTP számla ugyanis minden családtagra és egyenes-ági rokonra megköthető és össze is vonható. Nem ritka a családon belüli 4-5 db szerződés sem. Ráadásul nincs kötöttség, használt lakás vételére, felújítására, hitel előtörlesztésre is felhasználható.

A fő kérdés az, hogy az állami konkurencia megteremtése után vajon egyenlők maradnak-e a versenyfeltételek?

Ehhez adunk segítséget, mi több az induláskori legjelentősebb költséget, a számlanyitási díj megspórolására is van lehetőség. (Az akció visszavonásig tart.)

 

Lakástakarék-pénztári számla előnyei:

 

  • Minden, akár új, akár régi építésű ház/ lakás / társasház esetében eljön az idő, amikor sort kell keríteni korszerűsítésre, felújításra. Ezek költséges munkák.
  • A szülők számára előbb-utóbb eljön az idő, amikor gyermekeik lakhatásáról gondoskodniuk kell. Hogy ez anyagi segítséggel, vagy a családi ház átalakításával, bővítésével valósul meg mindegy. Pénz szükséges hozzá!
  • Lakáshitele előtörlesztésére készül? Jó lenne, ha valaki 30%-kal megtoldaná az előtörlesztésre szánt összeget?

Az LTP segítségével kihasználható egy olyan állami támogatás, amely pontosan ezeket a célokat szolgálja.

 

Ráadásul egyre többen gondolnak erre a megoldásra egyszerűen csak befektetés, megtakarítás céljából is, az államilag garantált fix hozam miatt.

 

Felhasználható többek között:

 

  • energiatakarékossági beruházásokra, hőszigetelésre
  • külső homlokzat felújítására;
  • tetőszigetelésre;
  • fűtéskorszerűsítésre; légkondícionálás telepítésére
  • vezetékek karbantartására (víz, villany, gáz és szennyvíz),
  • járda építésére; kerítésre, festésére, belső felújításra
  • kaputelefon, riasztó, kamerarendszer felújítására és kialakítására,
  • magánszemélyeknek LAKÁSCÉLÚ HITEL ELŐ/ VÉGTÖRLESZTÉSÉRE,
  • lakáshitelhez ÖNERŐ biztosítására
  • új és használt lakás vásárlásra
  • lakásépítésre

 

A lakástakarék-pénztári számla jellemzői:

 

  • Finanszírozás: segítséget nyújt a beruházásokhoz szükséges pénz előteremtésében.
  • Tervezhető beruházás: rendszeres takarékoskodás esetén a tervezett időpontban rendelkezésükre áll a pénz.
  •  Kitűnő befektetés: Az állami támogatással növelt tőkére fix kamat érhető el. Így akár több, mint 9% garantált éves kamat is elérhető!
  • Lakáskölcsönök széles választéka: a megtakarítási idő lejártával akár évi fix 4,9%-os (THM 5,16-5,24%) lakáskölcsönt vehetnek fel.
  • Gyors megoldások/ hitelek: amennyiben a megtakarítási időszak lejárta előtt szükségük van a teljes szerződéses összegre:

 

Legfontosabb tudnivalók:         

             

  • Magánszemélyek esetében adószámonként (gyerekek nevére is) maximum havi 20.000 Ft-ot van lehetőségük félretenni, amihez az állam további 30% támogatást hozzátesz! 
  • A támogatás nem adóvisszatérítés, hanem alanyi jogon jár, tehát azok is igényelhetik, akik nem fizetnek SZJA-t.
  • Az így összegyűjtött összeget ingatlan célra lehet felhasználni, azonban könnyítés, hogy bármely egyenes ági vagy oldalági rokon ingatlanjának felújítására, korszerűsítésére fordíthatják vagy akár hitel előtörlesztésére önerőként is felhasználható. FONTOS tudni, hogy az LTP szerződés kedvezményezettjének nem kell bejelentve lennie az adott ingatlanba.
  • Egy megtakarító több számlát is finanszírozhat, de 20 ezer forintonként más-más családtagot kell megjelölnie kedvezményezettként. (Lehet akár csecsemő vagy nyugdíjas is.)
  • Rendkívül rugalmas pénzügyi konstrukció, amely képes arra, hogy alkalmazkodjon ügyfeleik változó igényeihez. Kezelni tudja, ha nő, vagy csökken a tervekhez szükséges pénz, a tervezetthez képest hamarabb, vagy éppen később kerül sor a felhasználásra (A számla megnyitása után is változtatható a megtakarítási összeg, illetve a takarékosság időtartama, szükség esetén kedvező feltételekkel hitelt is nyújt ügyfeleinek. Így rugalmasan alakítható a megváltozott célokhoz, anyagi körülményekhez.
  • Saját bankszámláról van szó, nem biztosításról, vagy befektetésről, ezért bármikor hozzáférhetnek a pénzhez, levonás nélkül. 
  • Egyeztetett helyen, időben kérhető részletes felvilágosítás, így nem szükséges munkaidőben sorban állni például egy bankfiókban.
  • Kedvező feltételekkel kaphatnak kölcsönt a megtakarítási időt követően ügyfelek. A hitel forint alapú, rögzített kamattal, amely nem kötött referencia kamathoz (Magyar Nemzeti Bank), így nem változik a törlesztő részlet.
  • OBA által garantált tőkevédelem biztosítja.
  • Adómentes, már a negyedik év után
  • A társasházak, lakásszövetkezetek épületenként nyithatnak számlát, melyet a társasház különböző felújítási munkálataira tudnak 30% -os állami támogatással felhasználni.  

 

Összegzés

 

Azt javasoljuk tehát, hogy mindenképpen fontolja meg: változások is jöhetnek az eddigiekhez képest! Így mindenképpen érdemes átgondolni, hogy az új tervezet, a NOK vagy inkább a jelenleg igen kedvező mértékben támogatott és széles körben felhasználható LTP adta lehetőségek kedvezőbbek az Ön számára. Keressen fel egy megbízható pénzügyi elemzőt!