Középtávon

 

 

A magyar emberek számára a középtávú  3-5 éves terv  már hosszú távnak számít ,  ugyanakkor  „nyugaton”  ez legalább 5-10 év lenne!

 

 

Pénzügyi tervezéskor akár évtizedekben is kell tudnunk gondolkodni.

Egy okos pénzügyi stratégiának a többi elem mellett mindenképpen része kell, hogy legyen az egyik legfontosabb eszköz, a középtávú céljaink elérését szolgáló 3 – 5 éves tartalékképzési terv.

 

Életünk különböző szakaszaiban,  tervezhető időpontokban esedékes lesz egy lakás/ház felújítás, egy autó csere, vagy néhány év múlva számolnunk kell gyermekeink felsőfokú taníttatásának költségeivel, de támogatni szeretnénk őket életkezdésük során is.
Ezek jellemzően a megszokott életvitelünkhöz képest jelentősebb anyagi ráfordítással járnak majd, amire érdemes időben felkészülni.
 

 

A középtávú tartalék képzésének ezáltal vannak fontos szempontjai:

  • ilyen a biztonság, mely az időtáv rövidebb jellege miatt fokozottan hangsúlyos,
  • ilyen a forrásainkat bővítő igénybe vehető állami és egyéb támogatások,
  • vagy a jó stratágiával megnyerhető kamatadó kedvezmény.

Ezen elvárásoknak jellemzően nem felelnek meg a magyar lakosság körében általánosan és minden célra egyformán használt banki megoldások, lekötések.
 

Az első lépés a gondos tervezés! Életünk pénzügyi megtervezése nem más, mint egy „racionális álmodozás”, amelynek során jövőbeni helyzetünkbe képzeljük magunkat, és részleteiben végiggondjuk azt, mikor milyen tőkére lesz várhatóan szükségünk  a továbblépéshez. Ugyanilyen fontos a befektetési eszközök megfelelő kiválasztása és menedzselése.
Szolgáltatásunkban ezekre helyezzük a hangsúlyt!

 

Gondolkozzon tervszerűen, aknázza ki azokat a lehetőségeket, amelyek mellet a legtöbben elmennek! Kérje díjmentes konzultációnkat!

 

 

Kapcsolat >>